Európa Liga

Az UEFA megbüntette a Fradit

Groupama Aréna (Forrás: Facebook / Ferencvárosi Torna Club)
2014. 08. 19. - 21:05   |   Írta:   |   Kommentek (0)
Forrás:

MTI

Egy zártkapus mérkőzéssel és 50 ezer eurós (közel 15,5 millió forint) pénzbírsággal büntette meg kedden az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Ferencvárost.

A klub honlapjának beszámolója szerint az Európa Liga-selejtezőben a horvát Rijeka elleni, idegenbeli mérkőzésen tapasztalt szurkolói rasszista megnyilvánulások, valamint tiltott jelképek használata miatt kapta a büntetést a csapat.

„A Ferencvárosi Torna Club minden jogi lehetőséget és egyéb, rendelkezésre álló eszközt megragad arra, hogy bebizonyítsa, évek óta küzd a kirekesztés, a rasszizmus ellen és a klub nem rasszista, nem kirekesztő, éppen ellenkezőleg” – olvasható a zöld-fehérek állásfoglalásában, amelyben azt is leszögezik, hogy a mostani büntetés kapcsán részletes indoklást kérnek az UEFA-tól, ezt követően pedig egy személyes meghallgatást szeptemberre, amikor Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója és nemzetközi sportjogászok fogják képviselni a Ferencvárost.

A Ferencvárost idén másodszor büntette meg az UEFA: az EL-selejtező első fordulójában a máltai Sliema Wanderers elleni mérkőzést követően 20 ezer eurós pénzbüntetést, valamint szektorbezárást kapott a magyar klub. A nemzetközi szervezet indoklásában akkor is szurkolói rasszista megnyilvánulások és tiltott drapériák használata szerepelt.

Az OTP Bank Liga bronzérmese a második számú európai kupasorozat selejtezőjének első fordulójában kiejtette a Sliema Wanderers csapatát, majd a második körben kettős vereséggel búcsúzott a Rijeka ellen.

Ez az oldal sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További részletek

A HTTP-süti (általában egyszerűen süti, illetve angolul cookie) egy információcsomag, amelyet a szerver küld a böngészőnek, majd a böngésző visszaküld a szervernek minden, a szerver felé irányított kérés alkalmával. A sütiket maga a web szerver hozza létre a böngésző segítségével a felhasználó gépén, ahol azok egy elkülönített könyvtárban kerülnek tárolásra (forrás: Wikipédia). Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására. Ha Ön folytatja a böngészést az oldalon vagy elfogadja a sütik használatát, azzal Ön beleegyezik a sütik használatába az oldalon.

Bezárás