A Keresztapa ajánlásával, Európa Liga

EL: A Young Boys lesz a Debrecen ellenfele

Kisorsolták az Európa Liga selejtezőjét (Forrás: Facebook / UEFA Europa League)
2014. 08. 08. - 14:15   |   Írta:   |   Kommentek (0)
Forrás:

MTI

A Young Boys együttesével játszik az Európa Liga főtáblájára kerülésért a Debreceni VSC labdarúgócsapata.

A pénteki, nyoni sorsolás előtt a Debrecent – amely a Bajnokok Ligája selejtezőjéből került át az EL-be – az 1-es csoportba tették, így azt már a párok kialakulása előtt tudni lehetett, hogy a Lokomotiv Moszkvát, a Borussia Mönchengladbachot, a Sparta Prahát, a Villarrealt vagy a Young Boysot kaphatja ellenfélül. Végül a svájci csapatot sorsolták a magyar együttes mellé.

Az első mérkőzést Bernben játsszák augusztus 21-én, a visszavágóra augusztus 28-án kerül sor Debrecenben.

Hat éve a svájciak mentek tovább

A DVSC 2008-ban az UEFA Kupa-főtábláért játszott a Young Boyszal, akkor kettős vereséggel, 7-3-as összesítéssel alulmaradt.

A debreceni klub honlapján olvasható bemutatás szerint a Young Boys a legutóbbi szezonban a harmadik helyet szerezte meg a svájci bajnokságban és a harmadik körben kapcsolódott be az EL-selejtezőbe, ahol otthon 1-0-ra, idegenben pedig 2-0-ra verte a ciprusi Ermisz Aradipput.

A svájci csapatnak nyolc légiósa van, köztük a szerb válogatott Milan Vilotic és a svéd válogatott Alexander Gerndt. A svájci nemzeti együttesnek is ad egy játékost, mégpedig a védő Steve von Bergent.

A Young Boys a 2012/2013-as idényben bejutott a csoportkörbe az EL-ben, onnan azonban már nem lépett tovább, mert harmadik lett a Liverpool és az Anzsi mögött. Az első három csapat egyaránt tíz pontot szerzett, a gólkülönbség döntött.

Európa Liga, selejtező, 4. forduló (a főtáblára jutásért):

Young Boys (svájci) – DEBRECENI VSC
Zwolle (holland) – Sparta Praha (cseh)
Asztana (kazah) – Villarreal (spanyol)
FK Szarajevo (bosnyák) – Borussia Mönchengladbach (német)
Apollon Limasszol (ciprusi) – Lokomotiv Moszkva (orosz)
Dnyipro Dnyipropetrovszk (ukrán) – Hajduk Split (horvát)
Spartak Trnava (szlovák) – FC Zürich (svájci)
Aszterasz Tripolisz (görög) – Makkabi Tel-Aviv (izraeli)
Dinamo Minszk (fehérorosz) – Nacional (portugál)
AEL Limasszol (ciprusi) – Tottenham Hotspur (angol)
Qarabag FK (azeri) – Twente (holland)
Zimbru Chisinau (moldovai) – PAOK (görög)
Petrolul Ploiesti (román) – Dinamo Zagreb (horvát)
HJK Helsinki (finn) – Rapid Wien (osztrák)
Trabzonspor (török) – Rosztov (orosz)
Omonia (ciprusi) – Dinamo Moszkva (orosz)
RNK Split (horvát) – Torino (olasz)
Lokeren (belga) – Hull City (angol)
FK Aktobe (kazah) – Legia Warszawa (lengyel)
Olympique Lyon (francia) – FC Astra (román)
Neftci (azeri) – FK Partizan (szerb)
Elfsborg (svéd) – Rio Ave (portugál)
PSV Eindhoven (holland) – Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)
Ruch Chorzow (lengyel) – Metaliszt Harkiv (ukrán)
Kardemir Karabükspor (török) – Saint-Etienne (francia)
Feyenoord (holland) – Zorja Luhanszk (ukrán)
Stjarnan (izlandi) – Internazionale (olasz)
Real Sociedad (spanyol) – Krasznodar (orosz)
RNK Rijeka (horvát) – Sheriff Tiraspol (moldovai)
Panathinaikosz (görög) – Midtjylland (dán)
Grasshoppers (svájci) – Club Brugges (belga)

Ez az oldal sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További részletek

A HTTP-süti (általában egyszerűen süti, illetve angolul cookie) egy információcsomag, amelyet a szerver küld a böngészőnek, majd a böngésző visszaküld a szervernek minden, a szerver felé irányított kérés alkalmával. A sütiket maga a web szerver hozza létre a böngésző segítségével a felhasználó gépén, ahol azok egy elkülönített könyvtárban kerülnek tárolásra (forrás: Wikipédia). Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására. Ha Ön folytatja a böngészést az oldalon vagy elfogadja a sütik használatát, azzal Ön beleegyezik a sütik használatába az oldalon.

Bezárás