A Keresztapa ajánlásával, Európa Liga

A Krasznodar kiütötte az EL-selejtezőben a Diósgyőrt

Diósgyőr-Krasznodar: Az orosz csapatban játszó Odil Ahmedov (b) és Joaozihno (j), valamint a diósgyőri Bacsa Patrik (Forrás: MTI-fotó / Czeglédi Zsolt)
2014. 07. 31. - 23:00   |   Írta:   |   Kommentek (0)
Forrás:

MTI

A Diósgyőr 5-1-es vereséget szenvedett a vendég orosz Krasznodar együttesétől az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki első mérkőzésén, a debreceni Nagyerdei Stadionban.

Az első félidőben egyértelmű fölényben futballozott az orosz csapat, és a félidő közepén meg is szerezte a vezetést. A Diósgyőr főként kontrákkal próbálkozott, de komoly helyzetet nem tudott kidolgozni, ezzel szemben a vendégek növelték előnyüket.

A szünetben Szivics Tomiszláv kettőt is cserélt, aminek szinte azonnal meg is lett az eredménye: a frissen pályára küldött Bognár gyönyörűen emelt Bacsához, aki kapásból tüzelt a hálóba.

Diósgyőr-Krasznodar: Az orosz csapatban játszó Odil Ahmedov (b) és Joaozihno (j), valamint a diósgyőri Bacsa Patrik (Forrás: MTI-fotó / Czeglédi Zsolt)

Diósgyőr-Krasznodar: Az orosz csapatban játszó Odil Ahmedov (b) és Joaozihno (j), valamint a diósgyőri Bacsa Patrik (Forrás: MTI-fotó / Czeglédi Zsolt)

A Nagyerdei Stadion közönsége ugyanakkor nem örülhetett sokáig, két perccel később ugyanis Pereyra óriási gólt lőtt a bal felsőbe, visszaállítva ezzel a kétgólos különbséget. A folytatásban az oroszok növelhették volna előnyüket, de számos gólhelyzetet elpuskáztak, köztük a legnagyobbat Bisztrov, akinek Antal kapus hatalmas hibája után – igaz, a magyar hálóőrnek kifordult a bokája az esetnél – csak az üres kapuba kellett volna passzolnia, de célt tévesztett.

A Krasznodar a hajrában sem állt le, Bisztrov pedig kiharcolt egy büntetőt, amelyet a brazil Joaozinho értékesített, majd az utolsó pillanatokban Bisztrov is betalált, beállítva ezzel a végeredményt.

Dzsudzsákék ikszeltek, Turiék és Lovrencsicsék kikaptak

A Dzsudzsák Balázzsal felálló Dinamo Moszkva hazai környezetben 1-1-es döntetlent ért el az izraeli Hapoel Kirjat Smona ellen, míg a Turi Gézával a kapuban felálló feröeri Vikingur sima, 5-1-es vereséget szenvedett az előző körben a Ferencvárost búcsúztató horvát Rijeka együttesétől.

A Lovrencsics Gergővel felálló lengyel Lech Poznan egygólos vereséget szenvedett az izlandi Stjarnan otthonában. A magyar válogatott futballistát a 87. percben lecserélték.

Európa Liga, selejtező, 3. forduló, első mérkőzés:

Diósgyőri VTK – Krasznodar (orosz) 1-5 (0-2)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5000 néző, v.: Bülent Yildirim (török)
gólszerzők: Bacsa (49.), illetve Ari (28.), Ahmedov (40.), Pereyra (51.), Joaozinho (88.), Bisztrov (90.)
sárga lap: Gosztonyi (66.)

Diósgyőri VTK: Antal B. (Rados, 80.) – Eperjesi (Bognár I., a szünetben), William Alves, Debreceni (Grumic, a szünetben), Husic – Egerszegi, Kádár, Elek Á., Gosztonyi, Németh M. – Bacsa

Krasznodar: Szinyicin – Jedrzejczyk, Martinovics, Sigurdsson, Kalesin – Gazinszkij – Laborde (Bisztrov, 59.), Pereyra (Pomerko, 81.), Ahmedov, Joaozinho – Ari (Wanderson, 59.)

További eredmények:

Zorja Luhanszk (ukrán) – Molde (norvég) 1-1 (0-0)
Young Boys (svájci) – Ermisz Aradippu (ciprusi) 1-0 (0-0)
Petrolul Ploiesti (román) – Viktoria Plzen (cseh) 1-1 (0-0)
Vikingur (feröeri) – Rijeka (horvát) 1-5 (1-2)
Zulte Waregem (belga) – Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) 2-5 (1-3)
RNK Split (horvát) – Csornomorec Ogyessza (ukrán) 2-0 (1-0)
Brommapojkarna (svéd) – Torino (olasz) 0-3 (0-1)
PSV Eindhoven (holland) – St. Pölten (osztrák) 1-0 (0-0)
Kardemir Karabükspor (török) – Rosenborg (norvég) 0-0
Mlada Boleslav (cseh) – Olympique Lyon (francia) 1-4 (0-2)
Trencin (szlovák) – Hull City (angol) 0-0
IFK Göteborg (svéd) – Rio Ave (portugál) 0-1 (0-1)
Dinamo Minszk (fehérorosz) – CFR Cluj (román) 1-0 (0-0)
Sahtyor Karagandi (kazah) – Hajduk Split (horvát) 4-2 (2-1)
Asztana (kazah) – AIK Solna (svéd) 1-1 (1-1)
Neftci (azeri) – Csihura Szacshere (grúz) 0-0
Elfsborg (svéd) – Hafnarfjördur (izlandi) 4-1 (0-0)
FC Astra (román) – Slovan Liberec (cseh) 3-0 (1-0)
Ruch Chorzow (lengyel) – Esbjerg (dán) 0-0
Dinamo Moszkva (orosz) – Hapoel Kirjat Smona (izraeli) 1-1 (0-0)
Omonia (ciprusi) – Metalurg Szkopje (macedón) 3-0 (2-0)
Stjarnan (izlandi) – Lech Poznan (lengyel) 1-0 (0-0)
FSV Mainz 05 (német) – Aszterasz Tripolisz (görög) 1-0 (1-0)
Club Brugges (belga) – Bröndby (dán) 3-0 (2-0)
FK Sarajevo (bosnyák) – Atromitosz (görög) 1-2 (1-1)
Real Sociedad (spanyol) – Aberdeen (skót) 2-0 (0-0)
St. Johnstone (skót) – Spartak Trnava (szlovák) 1-2 (0-1)
Grödig (osztrák) – Zimbru Chisinau (moldovai) 1-2 (0-1)

Ez az oldal sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További részletek

A HTTP-süti (általában egyszerűen süti, illetve angolul cookie) egy információcsomag, amelyet a szerver küld a böngészőnek, majd a böngésző visszaküld a szervernek minden, a szerver felé irányított kérés alkalmával. A sütiket maga a web szerver hozza létre a böngésző segítségével a felhasználó gépén, ahol azok egy elkülönített könyvtárban kerülnek tárolásra (forrás: Wikipédia). Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására. Ha Ön folytatja a böngészést az oldalon vagy elfogadja a sütik használatát, azzal Ön beleegyezik a sütik használatába az oldalon.

Bezárás