Futsal hírek

Izgalmas végjáték után a RAFC nyerte a BLSZ téli teremtornáját

2014. 01. 07. - 14:42   |   Írta:   |   Kommentek (0)

A RAFC a döntő utolsó másodperceiben egyenlített a Budafoki MTE ellen, majd büntetőkkel húzta be a mérkőzést. Az MLSZ budapesti igazgatósága immár kilencedik alkalommal rendezte meg a BLSZ téli felnőtt teremtornát.

A Budafoki MTE tornacsarnokában zajló esemény már decemberben elkezdődött 24 fővárosi amatőrcsapat részvételével – írja beszámolójában a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja, az mlsz.hu. A január 5-i döntőbe a BLSZ I. osztályban szereplő RAFC, valamint a II. osztály éllovasa, a 43. sz. Építők került.

A fináléban öt másodperccel a mérkőzés vége előtt az Építők vezetett 6–5-re, ám ekkor egyenlített az elmúlt bajnoki évben még NB III-as RAFC együttese. Következtek a büntetőrúgások, és ebben a RAFC bizonyult jobbnak, így a torna győztese lett.

Az ünnepélyes díjkiosztón Lovász Tamás István, az MLSZ budapesti igazgatója értékelte a sorozatot, amely az elmúlt évek téli tornáinak legszínvonalasabb eseménye volt, majd átadta a díjakat a győztes csapatnak, és a helyezetteknek. A torna gólkirálya 12 találattal Wachutka Zoltán (Róna SC) lett, aki az egykori válogatott labdarúgótól, Kiss Lászlótól, a BLSZ szakmai igazgatójától vehette át a különdíjat. A sorozatban szereplő valamennyi csapat labdákat kapott ajándékba.

Ez az oldal sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További részletek

A HTTP-süti (általában egyszerűen süti, illetve angolul cookie) egy információcsomag, amelyet a szerver küld a böngészőnek, majd a böngésző visszaküld a szervernek minden, a szerver felé irányított kérés alkalmával. A sütiket maga a web szerver hozza létre a böngésző segítségével a felhasználó gépén, ahol azok egy elkülönített könyvtárban kerülnek tárolásra (forrás: Wikipédia). Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására. Ha Ön folytatja a böngészést az oldalon vagy elfogadja a sütik használatát, azzal Ön beleegyezik a sütik használatába az oldalon.

Bezárás