Nemzeti 11

A holland focisulival ismerkedtek a magyar trénerek

2013. 05. 29. - 08:45   |   Írta:   |   Kommentek (0)

Egy ír szaktekintély mellett hazai edzők mutatták be a Hollandiából indult, de ma már az egész világon használt Coerver-módszert mintegy 500 hazai utánpótlásban dolgozó szakembernek Gödöllőn, Dárdai Pál pedig a Hertha BSC utánpótlásképzéséről tartott előadást.

Az MLSZ Edzőképző Központja és a Sportigazgatóság hétfőn Gödöllőn, a Szent István Egyetemen tartotta meg második Utánpótlás konferenciáját, „A Coerver módszer alkalmazása a gyermeklabdarúgók felkészítésében” címmel – közölte az mlsz.hu. A program jelentős érdeklődés mellett zajlott, részt vettek rajta az utánpótlás-válogatottak szövetségi edzői, megyei szakmai igazgatók, megyei koordinátorok, NB I-es és NB II-es klubok szakemberei.

Az MLSZ vendége volt Austin Speight, a Coerver-iskola angliai és írországi igazgatója és nemzetközi instruktora, aki elméleti előadások keretében ismertette meg a magyar szakemberekkel a módszer alapjait, valamint a kisjátékokat, az egy az egy elleni játékot és a hatékony passzjátékot fejlesztő bemutató edzésein gyakorlatban is bemutatta a Coerver-iskola legfontosabb elemeit.

Tanítható technikai tudás

A módszert a 80-as években a holland Wiel Coerver fejlesztette ki, aki abból indult ki, hogy a labdarúgók technikai tudását nem csak a veleszületett tehetség határozza meg, hanem az fiatal korban, akadémiai módszerekkel is tanítható, így az alaptudást tekintve sokakból lehet hasonlóan jó labdarúgó, mint annak idején Johan Cruyff vagy Pelé volt. A Coerver-módszer az elmúlt évtizedekben a holland futballiskola alapjaként szolgál, de immár több nyugati országban is sikeresen használják az utánpótlás-képzésben.

A délutáni programban Helm András és Helm Tamás, a Coerver-módszert itthon hosszabb ideje alkalmazó két edző tartott bemutató tréninget, majd a program utolsó harmadában Dárdai Pál, 61-szeres válogatott labdarúgó, a Hertha BSC utánpótlásedzője mutatta be a berlini klub utánpótlásképzését, majd vezényelt le egy edzést az egyetem műfüves pályáján.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a szervezet májusi közgyűlésén arról beszélt, hogy jelenleg 120 ezer gyermek vesz részt a Bozsik Programban. Ezzel összefüggésben pedig megjegyezte, az edzőképzésben az utánpótlás trénerekre helyeződik a hangsúly. Bővebben »

„A Coerver-iskola anyagát a világ szinte minden országában használják az utánpótlás-képzésben, Magyarországon azonban nem volt széles körben ismert a módszer – mondta az mlsz.hu-nak Szalai László, az Edzőképző Központ igazgatója. – Annak idején bizonyos elemeit használtuk a képzésben, aztán ez elfelejtődött, miközben külföldön a program kiszélesedett, modernebbé vált. Szerettük volna, hogy a nyugati országokban használt ismeretanyag eljusson a magyar szakemberekhez, ezért rendeztük meg ezt a konferenciát, és a résztvevők számából ítélve van is igény ennek a tudásanyagnak a megszerzésére. Akkor lesz sikeres ez a konferencia, ha az itt elhangzottak eljutnak az igazi célcsoporthoz, a gyerekekhez. A legfontosabb ugyanis, hogy a gyerekek megkapjanak minden információt, ami a modern futballban szükséges, s ami az ő felkészülésüket szolgálja.”

Ez az oldal sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További részletek

A HTTP-süti (általában egyszerűen süti, illetve angolul cookie) egy információcsomag, amelyet a szerver küld a böngészőnek, majd a böngésző visszaküld a szervernek minden, a szerver felé irányított kérés alkalmával. A sütiket maga a web szerver hozza létre a böngésző segítségével a felhasználó gépén, ahol azok egy elkülönített könyvtárban kerülnek tárolásra (forrás: Wikipédia). Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására. Ha Ön folytatja a böngészést az oldalon vagy elfogadja a sütik használatát, azzal Ön beleegyezik a sütik használatába az oldalon.

Bezárás